Benjamin Franklin szerint két dolog biztos az életben, a halál és az adó. Egyelőre azonban maradjunk az adónál, a halálról majd talán legközelebb, hiszen a halál kötelezően választható, adót fizetni viszont korántsem muszáj, elvégre Henry David Thoreau sem fizetett, meg is találta az adóhatóság, ahogy minket is megtalál majd, ha a középső ujjunkat mutatjuk neki.

Fizessünk tehát, önként és dalolva, a kérdés mindössze annyi, hogy mennyit. És mire. Persze ki az a hülye, aki adót akar fizetni? Nyilván vannak ilyen perverzek, közéjük tartozom egyébként én is, hiszen az adófizetéssel önmagában nincs problémám, a mértékével azonban miazhogynagyonis, innen üzenném tehát, hogy bekaphassa mindenki. Mindenekelőtt a magyar állam.

Nem azt mondom, hogy legyen ingyenebéd. Dehogy. Nem szeretném szembeköpni magam. De eddig kétpofára zabált mindenki. Boldog, boldogtalan. De ideje lenne végre eldönteni, hogy mi legyen. Alacsony adók+fizetős szolgáltatások, vagy magas adók+ingyé' minden. Mert a kettő együtt nem megy. Akárhogy is szeretné a népnek nevezett nemistudommicsoda. Még akkor se', ha aranyeret fejleszt magának. Persze meg lehet próbálni. Ahogy eddig is. Legföljebb fájni fog. A műtétet azonban nem fogja fizetni a társadalombiztosítás. Nekünk kell majd a zsebünkbe nyúlni. Ha tetszik. És akkor is, ha nem. Harmadik lehetőség nincs.

Legyen tehát egykulcsos az a nyomorult adó. Legföljebb 20%. De inkább kevesebb. Legalább próbáljuk meg. Mások sem döglöttek bele. Mi viszont bele fogunk dögleni a jelenlegi adórendszerbe. Mer’ öl, butít, és korántsem utolsó sorban nyomorba dönt. És ki akar nyomorba dőlni, ha egyszer van/lehetne más választás is?!?